Alkotmánybírósági döntés a közigazgatási eljárásban kirendelt igazságügyi szakértő alkalmazásával kapcsolatban

Az új közigazgatási perrendtartás (Kp.) a közigazgatási bíróság előtt felmerülő szakkérdés esetén nem lehetőségként, hanem kötelezettségként írja elő a bíróság számára a közigazgatási hatóság által kirendelt igazságügyi szakértő alkalmazását. A korábbi szabályokhoz képest úgy tűnhet, hogy szűkültek a közigazgatási szervek ellen pert indító felek lehetőségei, hiszen a régi Polgári perrendtartás alapján bevett gyakorlat volt, hogy…

„Újrainduló” bíróságok – digitális igazságszolgáltatás veszélyhelyzet idején

Tax & Legal Alert 2020. április 1. Március 31-én jelent meg a Magyar Közlönyben a veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedésekről szóló 74/2020. (III.31.) Korm. rendelet („Rendelet”), amely a jelenlegi különleges jogrendi körülményekhez igazodva jelöli ki többek között a bírósági peres és nemperes eljárások kereteit. A Rendelet legfontosabb üzenete, hogy az igazságszolgáltatás nem állhat le, a…