Az Európai Unió Tanácsa is elfogadta a MiCA rendeletet

A MiCA rendeletként elhíresült, Európai Parlament és a Tanács kriptoeszközök piacairól és az (EU) 2019/1937 irányelv módosításáról szóló rendelete megkapta a végső jóváhagyást az Európai Unió Tanácsa részéről is. Ugyan az Európai Parlament, az év eleje óta, többször is elhalasztotta a rendelet ügyében történő szavazást – fordítási gondokra hivatkozással –, április 20-án tartott szavazásán meggyőző…

Átvilágítás – személyes adatok hiányában

Az adatkezelési folyamatok, tájékoztatók és egyéb, a jogszerű adatkezelést biztosító dokumentumok az adatkezelő normál működéséhez kapcsolódóan születnek. A normál működés mellett azonban előfordul, hogy a társaságot (azaz az adatkezelőt), annak üzletrészét, üzletágát értékesítik. Ilyenkor a vevő – egyébként teljesen elfogadható módon – meg akarja ismerni a társaságot, illetve annak eladás alá kerülő szervezeti egységét. A…

Sütikkel kapcsolatos helytelen adatkezelési gyakorlat miatt bírságolt a NAIH

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság („NAIH”) egy újabb döntésében lényeges megállapításokat tett a cookie-kkal (vagy sütikkel) kapcsolatos adatkezelésekre vonatkozóan, amelyeket jelen bejegyzésünkben mutatunk be. Az ügyben a NAIH két, nagy látogatottságú weboldal sütikkel kapcsolatos adatkezelését vizsgálta. Megállapította, hogy az adatkezelő statisztikai, hirdetés-megjelenítési, valamint automatizált módon személyes preferenciákhoz igazításhoz profilalkotási célra is használja a sütiket….

Az Európai Adatvédelmi Testület új döntése értelmében a Meta módosítani kényszerül a Facebook európai üzleti és reklámozási modelljét

A közelmúltban, egy több mint 4 éve, az Általános Adatvédelmi Rendelet („GDPR”) alkalmazandóságának 2018. május 25-ei kezdetekor indult és azóta húzódó eljárás végére került pont az Európai Adatvédelmi Testület kötelező erejű döntésével. A döntésben foglaltaknak megfelelően az ír adatvédelmi hatóság összesen 390 millió euró összegben bírságolta meg a Meta-t annak Facebook és Instagram szolgáltatásával összefüggésben….

Buli van!

A karácsonyi időszak közeledtével a céges rendezvények száma megugrik, ezért több, örökzöldnek számító adatkezelési kérdés kerül ismét reflektorfénybe. Tipikus példa a céges karácsonyi összejövetel, amelynek kapcsán az adatkezelőnek (tipikusan a munkáltatónak) észben kell tartania a fotó- és videofelvételek elkészítésének néhány alapvető adatvédelmi szabályát. Ez azért is bír kiemelt jelentőséggel, mert az év végi, felszabadult ünneplésben…

Újabb iránymutatás az elektronikus hírközlési szolgáltatók adatmegőrzéséről

Az Európai Unió Bírósága („EuB”) két friss döntésében is értelmezte a tagállamok számára az elektronikus hírközlési ágazatban a személyes adatok kezeléséről, feldolgozásáról és a magánélet védelméről szóló 2002/58/EK irányelvben előírt kötelezettségeket. Az ítéletek fontos támpontot adnak annak meghatározásához, mikor tekinthető az uniós joggal összhangban levőnek az elektronikus hírközlési szolgáltatók részéről a felhasználók adatainak megőrzése. Az…

Az Európai Bizottságot beperelték a saját adatvédelmi szabályainak be nem tartása miatt

A közelmúltban egy német állampolgár pert kezdeményezett az Európai Bizottsággal szemben azt állítva, hogy az az egyik honlapján keresztül rendszeresen továbbít jogszerűtlenül látogatói adatokat az Egyesült Államokba. Az érintett weboldal az Európa Jövőjéről szóló konferencia honlapja volt, amelyet az Amazon Web Services szolgáltatásán keresztül üzemeltetett a Bizottság (a honlap jelenleg már nem elérhető), ez a…

4 éves a GDPR – Fókuszban a gyakorlat – 3 részes konferencia sorozat a NAIH és további neves adatvédelmi szakértők előadásában

A GDPR immár négy éve kötelezően alkalmazandó. Az ebből az alkalomból az adatvedelmi.hu által májusban szervezett konferencia sorozaton (https://adatvedelmi.hu/project/4-eves-a-gdpr/) ügyvéd kollégánk, dr. Csenterics András szakmai előadóként vett részt.  A tapasztalatok szerint a jogalkalmazókat és napi szinten a témával foglalkozó szakembereket a dogmatika helyett jellemzően a gyakorlati, praktikus szempontok érdeklik, ezért több mint két órás előadásában ezekre…

Gyártói jótállás: milyen tájékoztatást köteles adni a kereskedő?

Fogyasztóvédelmi ügyben hozott döntést az Európai Unió Bírósága a közelmúltban, amelyben azt vizsgálta, hogy egy termék gyártója által vállalt jótállás feltételeiről a termék internetes forgalmazója köteles-e tájékoztatást adni, ha igen, akkor milyen tartalommal. A Bíróság döntésében egy olyan előremutató megközelítést alkalmazott, amely egyensúlyt törekszik teremteni a fogyasztóvédelmi szempontok és a vállalkozások versenyképessége között. Az Európai…

Még néhány gondolat a profilalkotásról

Napjainkban a személyes adatokból történő egyes következtetések levonása, az úgynevezett profilalkotás egyre szélesebb felhasználási körben jelenik meg, elegendő, ha csak az online vásárlásokra, vagy a közösségi médiára gondolunk. dr. Csenterics András ügyvéd kollégánk az Inforádió Paragrafus című műsorának volt vendége, ahol a téma egyes jogi vonatkozásairól esett szó. Inforádió, Paragrafus magazin 2022. 04.07.    …