Adópárbeszéd 2017. november 30.

Az eseményen a PwC szakértői és a Nemzetgazdasági Minisztérium munkatársai közösen ismertetik a januártól életbe lépő jogszabályváltozásokat. Időpont: 2017. november 30. (csütörtök) 9:00 – 12:30 Helyszín: Eiffel Palace Conference Center (1055 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 78.)

Pro Collegio Advocatorum

Réti László a Magyar Ügyvédi Kar legmagasabb kitüntetését, a “Pro Collegio Advocatorum” címét vehette át szombaton, a Kúria Dísztermében. A díj átadásánál jelen volt Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter, az Alkotmánybíróság elnöke, három korábbi igazságügyi miniszter, több alkotmánybírósági tag és bíró, valamint az összes területi kamara elnöke.

Kommentár a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvényhez

Az új Pp. 2018. január 1-jén lép hatályba és jelentősen megváltoztatja a pereskedés eddigi rendszerét és gyakorlatát. Érdemes tehát megkezdeni a felkészülést a változásokra, hiszen két és fél hónap múlva már élesben alkalmazni kell az új eljárásjogi rendszert, amelynek elemeit az új Pp., az új közigazgatási perrendtartás, az új Be., az új Ákr., az új…

Átadni a stafétát: ez a legrosszabb, ami egy családi vállalkozással történhet?

Családi vállalkozást üzemeltetni nem egyszerű, de mégis rendkívül népszerű a világ minden táján. Az alapító tulajdonosoknak azonban idővel szembesülniük kell a generációváltás problémájával. Mit tegyünk, ha nincs utód? Ki örökli a céget? Mi történik, ha nem tudunk megegyezni a fiatalokkal, vagy épp hallani sem akarnak a stafétabot átvételéről? Antall György ügyvéddel, a Réti, Antall &…

Egységben az erő – a társult perlés szabályai

A 2018. január 1-jén hatályba lépő új Polgári Perrendtartás egyik újdonsága a társult per, amely lehetővé teszi, hogy legalább tíz felperes az ugyanazon alperessel szembeni igényét ne külön-külön eljárásokban, hanem egyetlen eljárás során érvényesítse. Ebből kifolyólag a társult per – mint a kollektív igényérvényesítés új formájának bevezetése – elsősorban pergazdaságossági szempontokat szolgál. Részletek: Tax &…

A Bibó István Szakkollégium hallgatóit láttuk vendégül

2017. október 9-én a Bibó István Szakkollégium hallgatói részére tartottunk szakmai előadást irodánkban: dr. Bakonyi Veronika a Réti, Antall és Társai Ügyvédi Irodát mutatta be, dr. Zsédely Márta a közösségi média és a munkajog kapcsolatáról beszélt, dr. Hosszú Péter drónjogi előadással készült, dr. Klenanc Miklós az önvezető autókkal és robotokkal kapcsolatos felelősségi kérdésekről értekezett, dr….